2012. december 29., szombat

Egyesült Arab Emirátusok V.

  EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK - 2005.
Bazárok




Az Al Fahid erőd bazárában milliónyi emléktárgy közül lehetett válogatni. Vásárolnak is a turisták! Óriási volt a nyüzsgés...





A híres Dubai bazárban az aranyutcával kezdünk. Tömve vannak a kirakatok a nemesfémmel. Azt tartják, Dubaiban ami sárga, az arany! Akár rúd formájában is lehet kapni. Két óra állt rendelkezésünkre, ennyi idő alatt nem lehet aranyvásárt csinálni... Egy arab város valamirevaló szúkok nélkül olyan, akár a huszár a kardja nélkül - tartja a mondás errefelé. Az arab szúkok még azok számára is szórakoztató látványt, élményt nyújtanak, akik nem akarnak vásárolni.





Nem hiszem, hogy bármi is létezik, amit itt ne tudna az ember megvásárolni, beszerezni. Persze kell alkudni! Ha nem játszol a szabályok szerint, majdhogynem meg is sértődik az igazhitű atyafi.





Sok az áru, sok az árus, de kevés a vásárló. Szinte úgy húzzák be az embert az üzletbe. Mivel csak őgyelegtem, igyekeztem elhárítani az erőszakoskodókat.





A hölgyek azonban lázasan válogattak, fekete idegenvezetőnk pedig szorgalmasan kommentálta az általunk nem ismert portékák mikéntjét. A mintegy 500 üzletben sokan megfordulnak. Külön utcája van az aranyárusoknak, mások emléktárgyakat, textiliákat, fűszereket, háztartási cikkeket árusítanak.





Szívélyesen köszönt bennünket a muszlim atyafi, amikor bemegyünk a kézművesek bazársorába, ahol a mesterek műhelyeikben dolgoznak, de termékeiket meg is lehet vásárolni.





A sejk képe mindenütt ki van függesztve. Ezúttal kedvenc solymával látjuk. Kórházat is tartanak fenn e remek madaraknak 3 orvossal, nagyon megbecsült állatok.





Amíg végigsétálunk a kézművesek utcáján (a képek magukért beszélnek különösebb magyarázat nélkül is), elmondok néhány dolgot az itteni világról.





A hölgyek szigorúan elkülönülnek a férfiaktól nemcsak a mecsetekben, de ha mulatság van, külön házban szórakoznak a férfiak és egy másikban a nők. Itt van - Szaúd-Arábia mellett - a legszigorúbb vallásfilozófia, a vahharizmus. A szigorú erkölcsi szabályaik miatt tilos a rövidnadrág, a miniszoknya és a kivágott ruha viselése.





A hivatalos nyelv az arab, de szinte mindenki beszél angolul. Az ország teljes lakossága 3,2 millió, ám ebből mindössze 1,6 millió a bennszülött, a többi vendégmunkás.





A helyieket, különösen a nőket szigorúan tilos fényképezni. A mecsetek csak és kizárólag vallási célra épültek, hitetleneknek egyetlen mecset kivételével tilos a bemenet.





Ami a vásárlást illeti, Dubai a világ legnagyobb arany viszonteladója. Minél több időt töltünk a bazárban, annál jobban hatalmába kerít az arany csillogása... Hamisítás nem fordulhat elő, erre nagyon ügyelnek. Ha lopsz, levágják esetleg a kezedet - itt muszlim igazságszolgáltatás van.





Mik még a kurrens cikkek? Minden fűszer megtalálható, ami a közel- vagy távol-keleti országokból származik. Ugyancsak gyönyörű és értékes szőnyegeket is kínálnak.





Nem lehet betelni az itt értékesítésre kerülő illatszerek sokaságával. A hölgyek zömmel tetőtől talpig be vannak öltözve feketébe, de a szépítő és illatosító szerek óriási mennyiségét használják.





Akik igazán értik és szeretik a különleges selymeket, azok elé egy csodálatos világ tárul a textilbazárok valamelyikében.





A kisebb üzletekben dirhamban, a nagyobbakban dollárral is lehet fizetni.





Természetesen tengernyi emléktárgy közül lehet választani, nagy hangsúlyt fektetnek a turisták kiszolgálására is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése