2012. november 29., csütörtök

Egyiptom VI/4a

 UTAZÁS EGYIPTOMBA 1988-BAN
A Philae-i templom




Hajóra kell ülnünk, hogy meglátogathassuk Egyiptom egyik ókori műremekét, a Philae-i templomot, amelyet a nagy gát megépítése előtt a Nílus áradása elöntött.





A visszahúzódó Nílusból sziget emelkedett ki, melynek közepén állt a csodálatos templom. A nagy gát megépítésével a duzzadó víz már félig elöntötte, elnyelte, amikor az UNESCO segítségével megmentették oly módon, hogy a templomot darabokra fűrészelték, majd új helyén pontosan az eredeti formájában ismét összeállították 700 méterrel távolabb, Agilkia szigetén.





Ízisz ünnep alkalmából 100 ezer ember is összegyűlt itt a templomban, de a szertartásra gyermekeket nem engedtek be, mert a zarándokok tömege nem imádkozó emberekből állt, inkább borgőzös állapotban mókázó, földi élvezeteket - ha kellett, erőszakos úton is - hajszoló férfiakból és kéjesen zsibongó lányokból, asszonyokból.





Nem kell ezen csodálkozni, mert Path istennő ünnepén a papnők meztelenül táncoltak a templomban. Ezúttal azonban Amon isten templomában vagyunk, ahol Amon papjai végezték a szertartást.





Az Ízisz-kultusz mellett nagy templomi mulatságot rendeztek Path istennő ünnepén is, amikor a papnők levetkőztek meztelenre és úgy táncoltak, ám a ruhátlanság abban az időben nem volt szemérmetlenség. III. Amenhotep fáraó lányait is meztelenül festették meg. Ráadásul az idő tájt bizony minél kövérebb volt egy hölgy, annál szebbnek tartották.





Legkedveltebb időtöltés a vízipipa élvezése. Szórakozóhelyeken, üzletekben, mindenütt ott áll ez a vendégmarasztaló alkalmatosság, amit egyedül vagy, ha több szára van, többen társas módon szívnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése