2012. augusztus 25., szombat

Ausztria 1a


KÉPESLAPOK AUSZTRIÁBÓL
Bécsi paloták, várak, templomok




1986. nyarán egy rövid autóbuszos kirándulást tettünk a szomszédainknál, Ausztriában. Valamivel több, mint egyórás utazás után máris feltűnik a kék Duna mentén Bécs. Az operettfolyó elkerüli az osztrák fővárost, attól északra folyik, és csak a külvárosok negyedeit köti össze, míg magában a városban csak a Duna-csatorna húzódik.





Ugye pompás épület és gyönyörű környezet? Bizony Európa egyik legszebb, legremekebben épített kastélyát látjuk, a Belvedere Palotát. A habsburgok tulajdona volt, ők is laktak benne. Itt írták alá 1955-ben az osztrák államszerződést.






Egy még csodálatosabb palota előtt állunk. A Schönbrunn. Építése 1713-ban fejeződött be, és a Verszáji kastélyt utánozza. Itt halt meg az agg császár, Ferenc József, de itt lakott az utolsó Habsburg uralkodó, IV. Károly is. Esti megvilágításban talán még lenyűgözőbb. A bécsi Hofburg mellett az osztrák császárok állandó rezidenciája volt. Nagy parkja különösen vonzóvá tette. Ferenc Józsefnek rossz idő esetére külön fedett sétányt rendeztek be a Pálmaházban.






A bécsi vár a Hofburg, a Habsburgok városi rezidenciája. Egy része ma múzeum. Itt volt a birodalmi kancellária is, és itt döntöttek a 48-as magyar szabadságharc vérbefojtásáról.





Páratlanul szép lipicailovakon mutatják be a világhírű spanyol magasiskola atrakcióit. A lovaglás és lóidomítás legtökéletesebb formáit. A lovak a Karst hegység kemény, mészköves talaján, Lipica faluban nevelkedtek.





Ki hinné, hogy a Graben a XIII. században a külső várárok volt. Ma térszerű, fényes, forgalmas utca. Közepén a 21 méter magas Szentháromság szobor emelkedik, amelyet az 1669-es nagy pestisjárvány gyászos emlékére I. Lipót állíttatott.





Magasan emelkedik a város fölé a Szent István dóm, az előtérben pedig a Szent Péter templom. A Stephansdom nemcsak Ausztria legszebb gótikus építménye, hanem a világ legszebb gótikus templomainak is egyike.





A dóm tornya Bécs jelképe. Kilátóerkélye 96 méter magas, ahonnan fenséges kilátás nyílik az egész városra. Itt van Ausztria legnagyobb harangja: súlya 198 mázsa, 1711-ben török ágyúkból öntötték.





A Mihály templom. Itt, a Hofburg bejáratával szemben található Bécs egyik gyönyörű temploma.






Az impozáns, 92 méter magas tornyú Fogadalmi templomnak magyar vonatkozása is van. Azon a helyen épült, ahol 1853. február 18-án egy díszszemle alkalmával Libényi János csákvári szabólegény merényletet kísérelt meg a császár ellen: megszúrta tőrrel az uralkodó nyakát.





A Szent Károly templom 250 esztendővel ezelőtt épült, a barokk művészet egyik legkiválóbb alkotása. Patinás központi kupolája 72 méter magas, jobbra és balra tőle két 33 méter magas diadaloszlop áll.

2 megjegyzés:

  1. Pontosan mikor készültek ezek a képek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban lemaradt a bejegyzés elejéről a dátum, mellyel utólag kiegészítettük a szöveget. Köszönöm az észrevételét!

      Törlés