2012. július 2., hétfő

India I/4

MIT LÁTTAM INDIÁBAN?
Elefánt barlang




Amint leértünk a kikötőbe, motoros csónakra szálltunk, hogy 10 kilométeres tengeri utunk végállomásaként a kis Elefanta szigetén kössünk ki, ahol sziklába vágott, csodálatos hindu templomokhoz érkezünk. Hajókázásunk csaknem egy óráig tartott a csendes tengeren a világcsodának számító sziklabarlangokhoz. Amint kikötöttünk, megrohantak bennünket a tongások, hogy a gyaloghintójukat vegyük igénybe a meredek úton. A tonga tulajdonképpen olyan gyaloghintó, amit két ember visz a vállán.





Bizony sok lépcsőt kellett megmásznunk, amíg a sziklabarlang bejáratához jutottunk. Zömök, sziklából vájt oszlopok tartják a hatalmas barlang sötéten tátongó bejáratát. A megdöbbenés moraja hallik, amikor megtudjuk, hogy az óriási, monumentális szoborcsodákat és az egész hatalmas barlangot annak minden kicsiny és nagy faragványával egyetlen sziklából, a sziklahegyből formázták. Azt lehet tehát mondani, hogy az egész templom meg a szépen, nagy gonddal faragott, hatalmas oszlopok, a sok dombormű, bálvány, istenség, díszítés egyetlen darabból állnak!





A barlangot akkor faragták (Kr. e. IV-VIII. sz. között), amikor a buddhizmus már hanyatlóban és a hinduizmus felemelkedőben volt Indiában. Hogy pontosan kik és mikor készítették, senki nem tudja. A teremtő főistent ábrázoló Brahma-fej tűnik először elénk. 





Hatalmas domborművek ábrázolják a fenntartó nagy istent, Sivát és Visnut, a pusztítva megújító hindu istent. Szobrok és domborművek idézik fel a nagy istenek legendáit, Siva frigyét a hegyek lányával, a gyönyörűséges Parvatival.





A szerelem istennője hiába próbálja nyilával megsebezni és szerelemre lobbantani Sivát, a nagy isten (a földöntúli hatalmat jelentő harmadik szemének sugarával) perzselő lángként hamvasztja el a szerelem testét!





Sajnos a portugál katonák óriási rombolást végeztek a templomban, sok szép szobrot összetördeltek, de mindez még így is lenyűgöző! Ők a bálványokat akarták lerombolni az akkori meggyőződésük szabályai szerint. Siva ünnepén ma is összegyűlnek itt a hívek virágáldozatot mutatva be a nagy istennek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése