2012. június 22., péntek

Albánia III/2

EGY HÉT ALBÁNIÁBAN
Butrint és Apollónia romvárosok




Butrint az ókori város. Az ősidők óta lakott, fontos illír település volt, ahol erődítményt emeltek. Ma ez romban áll. A rómaiak idején fontos hadikikötő volt.





A kikövezett sétány mellett húzódik a város főutcája. Legfeltűnőbb épület az akkor volt színház, melyben 1500 néző fért el. Kitűnő az akusztikája.





Az Eskalup, Aszklepiosz az egészség védőszentje templomának a maradványai az I-II. századból.





Egy római fürdő romjai ugyancsak az I-II. századból. A fürdő alja sajnos most is vízben áll, így nem látjuk a színes mozaikmaradványokat. A fürdőnek illetve az öltözőknek az alapzata fűthető volt. Nagyszerű technika azidőtájt! Romokban hever a gimnázium is, mely ugyancsak az I-II. században épült tornatermekkel, márványszobrokkal.Az akkori adminisztrációs központ, a Triconch Palota is csak düledékeiben látható.





Ebédelni megyünk, de mivel a szállodában bőséges reggelit kaptunk, nemigen vagyunk éhesek. Bár nem élek szeszesitallal, a rettentő hőség rászorított, hogy elfogyasszunk egy fél pohár hideg sört!





A vendéglő nagyszerű helyen, közvetlenül a tengerparton állt. Itt tilos volt személyeket fotózni!





Apollónia egy ókori romvárosból és egy bizánci monostorból áll. A várost Kr. e. 588-ban alapították a görögök. Az első világháború alatt kezdték meg a feltárását.





A legfeltűnőbb építmény a tanácsház 6 márvány korinthoszi oszlopával.




Azzal szemben van az Odeon, egy római kori színház- és koncertterem, ahol szónokversenyeket rendeztek 600 néző előtt.





Mi ez a kis épület? Egy templom, ahol áldozatot mutattak be az előadás sikeréért. Már kr. e. a II. században is volt itt könyvtár. És miből éltek ezen a tájon az emberek? A rabszolgakereskedelemből és a környező gazdag termőföldekből.





A város az V. század folyamán a korai kereszténység központjává vált. Sajnos a romló életfeltételek miatt lassan elnéptelenedett.





Atz ókori romváros mellett áll a Szűz Mária monostor. Az ortodox templom az egyik legszebb bizánci építmény Albániában - mondja vezetőnk.





A falnak támaszkodva áll az 1928-ban épült harangtorony. Fel is lehet menni, szép kilátás nyílik a környékre. A folyosón régi görög és római szobrok árválkodnak. Bár bizonyára értékesek, de szörnyű elhanyagolt állapotban vannak. Most készülnek múzeumot létesíteni itt.





Elfáradtam. Leültem a templomi szószék lépcsőjére, és itt hallgattam (a most már szakszerű) helyi idegenvezető tájékoztatását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése