2011. november 4., péntek

Portugália II

BARANGOLÁSOK PORTUGÁLIÁBAN
Utunk célállomásán, Fatimában




Fatimában volt a szállodánk. Ma este szentmise és körmenet lesz, ezt nem hagyhatjuk ki. Fatima a római katolikus világ legkiemelkedőbb zarándokhelye. Évente milliók keresik fel: sok-sok szerencsétlen, nyomorék ember is, akik gyógyulást várnak





A hagyomány szerint 1917. május 13-án három parasztgyereknek megjelent Szűz Mária és szózatot intézett hozzájuk. Ebben jelezte, hogy Oroszországban hamarosan belháború lesz, és hogy a világbéke megóvásához buzgó imádságra és áldozatokra lesz szükség. Az elkövetkező hónapok 13-ik napján mindig újra megjelent a látomás-sorozat, mely októberben érte el a csúcspontját, amikor 13-án 70 ezer zarándok és bámészkodó szeme láttára a Nap állítólag tüzes labdaként gurult végig az égbolton.





A tanúk közül többen ma is életben vannak. A gyerekek közül ketten nem sokkal a jelenések után meghaltak, a harmadik azonban él. Apáca lett és Lucia nővér néven ma is a coimbrai karmelita kolostor lakója. A jelenések helyén bazilika épült, mely előtt a tágas téren gyűlnek össze a hívők.





Az esti szentmisét több nyelven celebrálják. Amikor mi mentünk, éppen magyarul is folyt a szertartás. Mindenki mécsest tart a kezében. A körmenetnek különös hangulata van. A késői, 10 órai kezdés és a hatalmas körmenettel való zárás gondoskodik a lelkiállapot szinten tartásáról. Elöl egy hatalmas kivilágított keresztet hoznak, a kórus vezeti a hívők ájtatos éneklését.





A tömegbe furakodva sikerült néhány képet készítenem...





Ebben senki nem akadályozott, azt hitték (már nem első ízben), hogy fotóriporter vagyok.





Fenséges látványt nyújt a sötét éjszakában a milliónyi apró fény, amit a zarándokok kezében tartott égő gyertyák képeznek. Ezek egyirányú, egyenletes mozgatása az áhítatos, egyöntetű énekre feledhetetlen, jó érzéseket ébresztő élményt adott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése