2010. május 16., vasárnap

Mongólia 4. (Az utazó)


UTAZÁS MONGÓLIÁBA (IV.)
(Folytatás)





A gyerek már 7 éves korban elkerült a háztól, levágták a haját, új nevet vett fel és lámatanítvány lett. Megannyi bot tört el a hátukon, míg megtanulták a sok-sok imát és varázsformulát. A lámák nagy része az első vizsga után is bent maradt a kolostorban, mert az nagyobb biztonságot nyújtott.





Tízéves munka várta azokat, akik bírták az újabb szellemi megerőltetést igénylő tanuló éveket. Ennek leteltével fogadalmat tettek a 10 parancs és 40 szerzetesi szabály betartására és felszentelték őket. Ekkor felölthették a piros köpenyt és a sárga föveget. A teológiai főiskolák elvégzése újabb 5-10 esztendőt igényelt, amire sokszor Tibetben került sor.





Ha sok a bűnöd, csak szorgalmasan forgasd az imamalmokat, sok érdemet lehet így szerezni a következő életre, miután a lámaizmus is hisz a lélekvándorlásban. Ezekbe a rézkorongokba egy papírszeletet helyeznek, melyre egy fohász van feljegyezve: OM MANI PADME HUM felírással. Nos, ezt a fohászt minél többször elmondod, annál több érdemet szerzel, de lehet gépesíteni is eme imát, íme: ugyanis ahányszor megfordul a korong vagy egyszerre több korong is, annyi fohász jut el az égbe.





Ha pedig már sokszor lekorongoztad vagy elmondtad a szent szöveget, nyugodtan és félelem nélkül odaállhatsz a vicsorító démonoroszlán mellé, nem eshet bajod.





Talán kell néhány szót ejteni az utolsó kánról, Bogdo Gegenről, aki előbb ténylegesen viselte az egyházi és világi hatalmat Mongóliában, majd 1922-től a haláláig csak névlegesen. Amikor beléptünk a Vallástörténeti Múzeum ajtaján, összerezzentem! Az ajtó mellett egy merev arcú, semmibe vesző tekintetű, mozdulatlan férfi ült.
A szemben levő ablakon beeső fénysugár megvilágította aranyos, lakkszerű lárva arcát, vállára boruló köpenyét. Csak amikor jobban megnéztem, akkor derült ki számomra, hogy egy múmia. Az utolsó Bogdo Gegen lakkozott, aranyozott múmiája ült a trónszéken.
A főpap nem volt igazi jellem, erről már az előbbiek során tétetett említés. Amikor megnéztük a nagy láma Bogdo Gegen lakosztályát, elámultunk a nagy gazdagságon. Itt volt arannyal és elefántcsonttal terhes trónszéke, gyönyörű ruhái és fövegei neki is és feleségének is - minden alkalomra más és más. Rafinált kéjencségére jellemző, hogy hálószobája fala az ágya körül és a mennyezeten is metszett üveggel volt fedve. Első felesége 1923-ban halt meg, ő pedig haladéktalanul elvett egy 20 esztendős leányt, akivel 8 hónapig élt házaséletet, mert 1924-ben meghalt a kéjenc főpap.
Palotáját a halála után bezárták, és néhány év múlva múzeumként nyitották meg. Azóta nincsen utóda a trónon.





Az öreg, már 60 év körüli vagy ennél jóval idősebb lámák utánpótlására engedélyezték a lámahivatás tanítását több fiatalembernek is. Ezek híján már megszakadt volna a szent könyvek olvashatóságának a lehetősége, a tudományt is képviselő vallástörténet is kihalna, és nem utolsósorban megszűnne Ulan Bator egyik legnagyszerűbb idegenforgalmi attrakciója... de ezért a kijelentésemért ezúton is tisztelettel kérek elnézést a mongol polgároktól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése