2010. március 9., kedd

Egy levente naplója 17.

(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)


Schwertberg, 1945. május


Ez a hét sokat fordított az életünkön! Vége a hiábavaló munkának! Már búsultunk viszont a keleti foglyok sorsa miatt, mígnem megtudtuk, hogy a rádió bejelentette, hogy május 8-án 23 órakor a háború befejeződött. A magyar foglyok mehetnek haza. Szinte diadalmámor tört ki. Egész éjjel beszélgettek a fiúk. Csak úgy hajnali 3 óra felé csendesedett el a nép. Már az éhség miatt sem búsultunk. Haza... haza... csak ezt kívántuk. A szds úr nem akar addig hazajönni, amíg csak egy orosz is lesz Magyarországon, de a fhdgy úr már indulna.

1945. május 9.

A németek, a Wehrmacht civilbe öltözve özönlik haza. Rövidnadrág-ing-hátizsák, haza. Egyenruhást alig látni. Délben berobban egy hír: tőlünk kb. 2 km-re egy nagy Wehrmacht szerelvény áll, amit a katonák már elhagytak. Mindenki kiment darizni. Kivétel nélkül az egész század, de most már nem alakulatban!
Megpróbálom leírni a látványt. Az úton, útikanyarban végig az országút jobb oldalán egy elhagyott gépesített alakulat. Wipponok és személykocsik, két- és háromüléses, tehát oldalkocsis motorkerékpárok hosszú sora - már gazdátlanul. Imitt-amott egyik-másikat már felgyújthatták, mert füstölgött. Nem egy civil felült egy motorra, és elhajtott vele.
Civilek és katonák egyaránt kocsiról-kocsira jártak, és mindenki szajrézott. Itt mindent lehetett találni, amit elhagytak! Mi is szajréztunk kenyeret, mézet, csizmát, új bakancsot. És még csokoládét is, amennyi csak kellett az ellátó GH-s kocsikból. Ami finomat csak el lehet képzelni, az mind volt itt. Leültünk és degeszre ettük magunkat Németországban, német kajából. És hogy mi volt a táborban ezután? Egész éjszaka csak kijárás, öklendezés. Sokaknak bizony megártott, hogy nem ismervén határt, a hosszú koplalás után szarásig zabálták magukat. Én a kaján kívül csak egy új bakancsot (rámfért) és egy tiszti csizmát szajréztam.

Május 10.

Megjött a parancs, hogy 12-én, holnapután indulunk. Egy kis keserűséget okozott, hogy a Dunamentén levő úton az erste Totenkopf SS-hadosztály nem adta meg magát az oroszoknak, hanem nyugat felé vonul teljes fegyverzettel. Osztrák csoportok már piros-fehér-piros nemzeti zászlójukkal jöttek az oroszok elé, ahol azonban ilyenekkel találkoztak az SS-ek, elkapták és agyonlőtték őket. Ez bizony nagyon rossz hír.

Május 11.

Süttettem süteményt az útra. Szereztünk kétkerekű kiskocsit, illetve két kis kerék tengellyel, ezen toljuk majd a csomagot. Amikor kimentünk a Bukoviczcal ládát szajrézni a Wehrmacht által elhagyott helyre, találtunk is egy megfelelően nagy ládát. Ekkor találkoztunk egy magyar SS-szel. Addig kínált snapsszal, amíg jól bepiáltunk, olyannyira, hogy alig bírtunk hazamenni a nagy ládával. Én még sohasem ittam snapszot, jól megártott.
Alig értünk be a táborba, már jött is a parancs, hogy fél órán belül indulás! A többiek már majdnem kész voltak. Hej, de gyorsan kiszállt belőlünk a snapsz! Felszereltük a ládát a kocsira. Este 7 óra lett, mire valóban indulásra készen állt a század. Közben az amerikaiakat felváltották az oroszok, és egyelőre leállították az indulást.

Május 12.

Végre mégis elindulunk. Az oszlop parancsnoka az a Balog szds., akit apámmal cseréltek fel, mármint hogy ő jött a tiszafüredi járás éléről, apám pedig őt váltotta fel ott. Zárt kötelékben indulunk. Sok-sok magyar csoporttal is találkozunk. Mind-mind hazafelé tart. Szerbek, szlovákok, volt orosz foglyok tömege (ez utóbbiak hajában középen egy sáv kopaszra van nyírva). Menetoszlopunk két oldalán fegyveres oroszok kísérnek. Ez nem nagyon tetszik nekem.
Egy nagy tisztáson megálljt vezényel a géppisztolyos orosz katona és ötös sorokba állít bennünket. A tisztáson egyébként mindenféle népség hemzsegett. Nem messze egy szerb uniformisos csoport. A jellegzetes sapkájukról ismertem meg őket.
Az orosz parancsot ad! Mindenki tegye le a csomagját, és csomag nélkül előre Indulj! Jó messzire kellett menni, amikor az orosz megálljt parancsolt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése